Pályázataink
V4 pályázat 2. mobilitás
A Visegrádi Alap által támogatott pályázatunk
következő eseménye
2024. április 11-12. között zajlott.
Rádi Orsolya és Kovalcsik Kata kollégáimmal ellátogattunk partner iskolánkba,
a komáromi Ján Amos Komensky Általános Iskolába.
A két napos programsorozat részeként az első napon megtekintettünk
egy Környezeti nevelés tanórát, ahol a biodiverzitás témában floráriumot készítettek a tanulók.
A nap további részében még néhány tanórába pillanthattunk be,
majd a egy városnézéssel és a komáromi Duna Menti Múzeum megtekintésével zártuk a napot.
A következő napot a harmadik mobilitás programjainak átbeszélésével kezdtük, majd eszmecserét folytattunk az ökotudatos nevelésről, a fenntarthatóságról és ebben az iskolai nevelés fontosságáról.
Bekapcsolódtunk az Ökokert előkészületeibe, melynek első lépcsője a virágágyás készítés volt, majd pedig a növényültetés.
A napunkat még óralátogatással zártuk.
Izgalommal várjuk a folytatást!
V4 pályázat
A Visegrádi Alap évente több 10 millió eurót különít el visegrádi együttműködési projektekre és mobilitási programokra. Tavaly novemberben mi is jelentkeztünk, és 10 000 euró támogatást nyertünk pályázatunkkal.
A Visegrádi Alap többek között olyan pályázatokat támogat,
mely a környezetileg fenntartható regionális fejlesztés stratégiáit mozdítják elő.
A pályázat három mobilitást támogat, melyek közül az első mobilitásra
március 11-12-13-án került sor.
A komarno-i Jan Komensky Általános Iskola diákjai
és tanárai látogattak el hozzánk.